2012. jún. 6.

AVON nailwear Pro+ - Díva

Az AVON új termékcsaládot vezetett be, a nailwear Pro+ lakkokat. A korábbi sorozat kapott új, tartósabb formulát, a hirdetés szerint akár 12 napig is viselhető. De ezt már tudjátok. Most jönnek a dívás árnyalatok. Igazi telt színek, igazi nőknek. Szokás szerint két rétegben, fedőlakk nélkül.
Romance
A lélegzetem eláll ettől a lilától. Valóban a romantikusok álma. Én inkább fémesnek mondanám, mint gyöngyháznak, viszonylag egyszerű felvitellel: sem üres foltok nem képződtek, sem csíkok nem láthatók túlzottan. Annyira fényes, hogy nem mondanám natúr árnyalatnak, kifejezetten felhívja magára a figyelmet.

Viva Pink
Igen, pink. Nagyon. Nem cicásan, nem kislányosan, dögösen. Pattanj-az-autómba-bébi-pink. Rihanna is megirigyelné. De még határozottan innen a neon hatáson,a mértékletesség határán belül. Tökéletesen terül, krémes, szinte „önjavító”. Viva nyár!


Cherry jubilee
Ha cseresznyepirosról van szó, nekem inkább rózsaszín ugrik be, pedig ez az árnyalat bordó. A klasszikus bordó. Krémes, jól kenhető, mintha zselés állaga lenne. Nagyon nőcis árnyalat, az igazi hódító. Bár inkább télen viselném, ilyenkor nyáron csak a lábujjakra. Az amerikai stílus kedvelője vagyok: ha a kézen visszafogott is a manikűr , a lábon legyen igazi dögös, piros, vörös, de mindenképp sötétebb.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése